szolgáltatásaink

Katarzisz Komplex Művészetterápia

óvodai foglalkozás

Katarzisz Komplex Művészetterápia

” Amikor hagyom, hogy az alkotás beszéljen,
akkor lényegében odaállok lelkem legbelső zugainak,
legbelső kastélyomnak kapuja elé.”
/Emmanuel Müller: Figyelem és szeretet/

2019 őszétől minden nagycsoportos korú ( iskolába készülő ) gyermek heti rendszerességgel vesz részt művészetterápiás foglalkozáson. Ezeken az alkalmakon lehetőséget szeretnénk teremteni a gyermekeknek élmény alapú alkotáson keresztüli önmagukat ; érzéseiket, késztetéseiket, erősségeiket, forrásaikat…felfedező folyamatra.
Az iskolába készülő gyermekeket sokféle módon igyekszünk szülőként és pedagógusként is felkészíteni az őket váró új helyzetre. S mint azt ma már nem csak a szakemberek tudják, a kiegyensúlyozott érzelmi és szociális bázis alapja és feltétele a jól használható értelmi kapacitásnak.

A Katarzisz Komplex Művészetterápia tematikájában központi szerepe van a természet jelenségeire, folyamataira való ráhangolódásnak, illetve azok lelki analógiáinak megélésének. Ehhez tartozik az egyes hónapok szimbolikájának megismerése, lelki analógiáinak felismerése, és megjelenítése. Kapcsolódik hozzá az adott időszakhoz tartozó népszokások megismerése, átélése.

A gyermekek számára különleges jelentőséggel bír a természethez való kapcsolódás. A természet körforgására való ráhangolódás által természettel való egység megélése segíti az utat a harmóniához, kötődési élmények élhetők újra, vagy akár írhatók újra általa.

Katarzisz Komplex Művészeti Terápiás módszerrel dolgozó tematikus foglalkozássorozatban elsősorban a vers és a zene segítségével a természeti változások lelki analógiáinak átélésével alkotunk. A képzőművészeti technikák: akvarell, por- és olajpasztell, szén, tus, montázs, agyag, méhviaszkréta…
A módszer nem csupán az alkotás felszabadító erejére épít, hanem az alkotásban megjelenő érzések megfogalmazására és tudatosítására. A terapeuta által az adott fejlődési szakasz életfeladataira fókuszálva, azokat megtámogatva, lehetőséget ad a gyermekeknek a szorongásoldásra, önmaguk elfogadására, a szociális emocionális készségek támogatására, a személyiség formálódására és ezáltal az iskolai előkészítés támogatására. Tesszük mindezt felfedező, megélésen alapuló, játékos formában, örömteli tevékenységekben, elfogadó légkörben.

A Katarzisz Komplex Művészetterápia – KKM kidolgozója Dr Antalfai Márta. Módszerét más művészetterápiáktól Jungi alapokon nyugvó analitikus szemlélete, valamint a természetre, annak állapotaira, változásaira való hangolódás, az ehhez társuló analógiás gondolkodás különbözteti meg.

 

Foglalkozásvezető: Quirin Ágnes

csoport Tök

csoport Zsámbék

csoport Tök

csoport Zsámbék

Kapcsolat

Cím: 2072 Zsámbék, Petőfi S. u. 20.

Telefon: 06 23 340 148 vagy 06 23 341 121

Email: csillagvilag.ovoda@gmail.com

 

óvodatitkár elérhető:

hétfő, kedd, csütörtök 8:00 – 16:00 Tökön

szerda 8:00 – 16:00 Zsámbékon