Mesélj nekem!
„Mert ahol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is” (Mt 6:21)
Az óvodás korú gyermekek világában egyenrangú helyet kap a képzelet és a valóság. Nagyjából 4 éves kortól már felismeri, külön-külön a kettőt, de átjárhatóak számára. Tehát ugyanolyan jól mozog saját ( vagy a mese) képzeleti világában, mint egy valós terepen. A mintha játékok időszaka ez, amikor is kitüntetett szerep jut a fantáziának, a „képzeleti munkának”. A képzelet képesség alkotó erő, energiabázis-kreatív erő, a múltban gyökerezik és a jövőre orientált…
A képzeleti tér kapuját nyitják meg az élőszóban elmesélt mesék, hogy tudatos énünkön túl megszólítsanak bennünk évezredes képeket.

Amikor itt mesékről szólunk, a népmesékre gondolunk.
Hiszen a népmesék, mint a mélyben rejlő drágakövek évszázadok alatt csiszolódtak, formálódtak – az emberiség ősi bölcsességét hordozzák.
„Szimbolikus képeikkel mély intuitív tudást és sejtéseket jelenítenek meg az élet misztériumáról, törvényszerűségeiről, a lélekben játszódó folyamatokról.” ( Dr Antalfai Márta pszichoterapeuta a Kincskereső meseterápiás módszer kidolgozója)
“A mese legfőbb szerepe az, hogy ÉLNI tanít. Megtanít olyan nehéz helyzetek kezelésére, melyek mindenki életében előfordulnak, segít átvészelni a nehézségeket, kezelni a konfliktusokat, mintákat mutat számunkra – és gyerekeink számára.
A mese szimbólumok által közvetíti a fontos dolgokat…
A morális értékek régen is a mesékben jelentek meg: a mesehősök például mindig tisztelték az időseket. Ugyanígy kellene nevelnünk a gyerekeinket is, a meséket felhasználva – arra, hogy tisztelje az idős embereket, egyszerűen nem lehet úgy megtanítani őket, hogy elbeszélgetünk velük. Nem fog működni. Csak közvetett úton értethetjük el a célunkat, csak tapasztalatokon, mintákat látva maga előtt, érzelmi élményeken keresztül fogja mindezt elsajátítani. Morális értékeket ugyanis kizárólag azonosulás útján tanulunk.
Ez az azonosulás nem azonos a megértéssel – a kettő egész más helyen zajlik agyunkon belül (az egyik a jobb, míg a másik a bal agyféltekében). Ezért lehetséges az, hogy még a szellemi fogyatékosok is élvezik a mesét: attól még, hogy agyukban a logikai rész (a bal agyfélteke) nem működik, a meséket, a képi szimbólumrendszereket, a zenét, a művészeteket fel tudják dolgozni a jobb agyféltekéjükkel.
El kell fogadnunk, hogy ezek az eszközök – a játék, a mese és a művészet is – olyan rétegekre hatnak, ahová máshogy nem tudunk eljutni. Nélkülük ezeket a rétegeket nem tudjuk alakítani, foglalkozás híján pedig durván maradnak.

Amikor mesélünk gyermekünknek, ő ugyanúgy eljátssza magában az eseményeket, mint a szabadjáték során. Beleéli magát a helyzetbe, elképzeli, hogy a gonosz boszorkány őt változtatta kővé, fél tőle (de csak a kellő mennyiségben), keresi a megoldást. Életre szóló szerepük van ilyenkor a meséknek, mivel új idegpályákat alakítanak ki. Olyan idegi kapcsolatokat hoznak létre a kicsi agyában, melyek később, felnőttkorában meghatározzák a reakcióit bizonyos élethelyzetekre – például azt, milyen lélekjelenléttel kezel majd egy stresszes helyzetet.” /pecsirita.hu /
A mese nem hazudik
Finomítsunk-e a mesén, ha túl durvának találjuk?
Megfigyelted már, hogy minden egyes mesében már az első sorok után kialakul valamiféle konfliktus? A mese soha nem egy cukormázas történet, sosem hazudja azt az életről, hogy minden rózsaszín! A végére azonban pár egyszerű lépés segítségével mindig eljutunk a tökéletes megoldásig, s ebből nagyszerűen tanulhatnak gyermekeink.
Megfigyelhetjük, hogy a valóság és a képzelet fonódik össze a mesék képeiben , cselekményében.
Épp ezért nem szabad “kigyomlálni” sem a meséket. Sokan kezdik el cenzúrázni a történeteket, amikor gyereküknek olvassák fel – a Piroska és a farkasból például kihagyják azt a részt, amikor az ordas felfalja a nagymamát, mondván: ez túl durva jelenet, inkább hagyjuk ki, nehogy sérüljön a kicsi lelkivilága. Pedig ez nagy hiba! Rá kell bízni magunkat a jó mesékre, melyek évtizedek-évszázadok alatt váltak olyanná, amilyenek. Nem szabad racionalizálni, ésszerűsíteni, belemagyarázni, tudatosítani – hisz a meséket nem a tudatos agyféltekénkkel dolgozzuk fel. Pontosan annak a területnek ad táplálékot, amihez nem férhetünk hozzá magyarázattal és elemzéssel.
Nem kereshetünk racionalitást abban, hogy hogy válhat egy szőrszálból táltosparipa, nem elemezhetjük ki, hogy milyen lehetett mezítláb felsétálni az üveghegyre, mert ezek mind szimbólumok.
A mesében megjelenő negatív alakok segítenek a gyermeknek abban, hogy formát kapjon a differenciálatlan, artikulálatlan félelem, vagy agresszió ( ami formátlansága miatt rendkívül nyomasztó ) . Ha már alakot öltött: sárkány, farkas, boszorkány formájában, már maga is akár lerajzolhatja, eljátszhatja, rátekinthet, lehetőség teremtődik a megszelídítésre. /Q.Á/
Meséléskor belső képeket készítünk magunkban mindarról, amit hallunk. Ha hallás révén találkozik a mesével a gyerek (tehát nem rajzfilmet vagy bábelőadást néz), csak olyan részletességű belső képet fog készíteni a hallottakról, amit még el tud viselni. Nem látja majd maga előtt a véres jelenetet, ahogy felvágják a farkas hasát, csakis annyira képzeli majd el az eseményeket, ahogy még nem válik felkavaróvá számára. / Forrás: Pécsi Rita -http://pecsirita.hu/mesevel-gyermekkori-agresszio-ellen-ezert-nagyon-fontos-hogy-pici-koratol-kezdve-meselj-gyereknek

Életkor szerint ajánlható mesék:
3 éves kortól állatmesék, sorolós mesék ( Nyulacska harangocskája)
4-5 éves kortól népmesék
5-6 éves kortól a tündérmesék , bonyolultabb szerkezetű és szimbólumvilágú mesék

Szép, gyermekeddel mesében együtt töltött időt kívánunk !
Quirin Ágnes